Rendszertani besorolás
Leírás
Az édeskömény eurázsiai flóraelem, széleskörűen elterjedt faj. Melegkedvelő évelő növény, nálunk esetenként a termesztésből kivadul. Keményebb teleken kifagy, ezért általában két évig tartják termesztésben, majd pihent területen újra vetik. Két változatát termesztik, a közönséges édesköményt és a fűszer édesköményt.
Magas, 1,5-2 méteres hajtásain többszörösen szárnyaltan összetett, szeldelt levelei szórtan helyezkednek el. A hajtások kétszeresen összetett ernyős virágzatban záródnak, melyet apró, sárga virágok alkotnak. Termése hengeres, barnás színű, jellegzetes illatú.
Az édesköményt már az ókori görögök és rómaiak is ismerték és használták fűszerezésre és gyógytea készítésére egyaránt. Az édeskömény gumós változatának megvastagodott levélnyelét fogyasztják zöldségnövényként, változatosan elkészítve, magja kellemetlen ízű. Az édeskömény sokoldalú fűszer, levesek, halételek, sütemények ízesítésére használják, ezen kívül az abszint egyik fő fűszere is a fehér üröm gyakrabban fekete üröm és az ánizs mellett. A kíméletesen szárított termések csak egészben tárolhatók, megőrölve hamar elveszítik aromájukat.
Természet- gyógyászati szerepe
Az édeskömény termése illóolaj-tartalmának köszönhetően gyakori alkotója különböző emésztést segítő teakeverékeknek. A csecsemőgyógyászatban is alkalmazzák szélhajtó, görcsoldó hatása miatt. Teája fokozza a tejelválasztást, enyhe köptető.
Kozmetikai használata
A kozmetikai iparban termése, illóolaja erősítő, lágyító, csillapító és bőrkondicionáló szer, aknés, szeboreás bőrön alkalmazva nyugtató, gyulladáscsökkentő hatású. Illóolaját a kozmetikai készítményekben, masszázsolajokban, párologtatókban kellemes illata és antibakteriális hatása miatt is felhasználják.
Drog, hatóanyagok
Termés (Foeniculi fructus):
- Illóolaj: 2-6 %
- Fehérje: 18-20 %
- Zsírosolaj: 12-18 %
Illóolaj (Aetheroleum foeniculi):
- Anetol (transzanetol)
- Fenkon
- Metilkavikol