
Díjazták a minőséget
Idén hatodik alkalommal adott iránytűt a vásárlóknak a független szakmai zsűri, mikor kiosztotta a Superbrands díjakat. A 16 tagú, független szakemberekből álló zsűri, az Ilcsi Szépítő Füvek Kft.-t immár 6. alkalommal is érdemesnek találta arra, hogy további egy évig viselhesse a Superbrands 2010, megkülönböztető jelzést. A ma egyedülálló elismerés visszajelzés a cégeknek is, hiszen a döntés kizárólag a bírálók saját tapasztalata és szaktudása alapján születik.
Sem pályázni, sem jelentkezni nem lehet ugyanis erre az elismerésre.
Ezek alapján tudható, mely márkák, mely cégek érdemlik meg
valóban a vevők bizalmát.

Az Ilcsi Szépítő Füvek olyan klasszikus magyar családi vállalkozás, amelynek sikereire a nemzetközi piac is felfigyelt, így határainkon túl több mint 30 országban vannak jelen az Ilcsi termékek.

Történet
Az Ilcsi Szépítő Füvek története 1958-ban indult, amikor Ilcsi néni a kozmetikai termékek hiánya miatt elkezdett saját anyagokkal kísérletezni. Akkoriban még az NDK-s turmixgéppel keverve, bödönben készítette a meggyzselét és a sárgabarackkrémet… Ilcsi néni kozmetikumai egyre népszerűbbek lettek, és innentől kezdve úgy történtek a dolgok, mint a klasszikus hollywoodi filmekben: először a kolléganők kértek tőle krémeket, aztán a szomszéd üzletből jelentek meg a kozmetikusok, majd egy másik kerületből. Amikor már vidékről is jártak hozzá, 1984-ben fiával, Molnár Ferenccel megalapította az Ilcsi Szépítő Füveket. Kezdetekben 28 termékkel indult a cég, melyek a mai napig is a legnépszerűbbek közé tartoznak.
TERMÉK, LEGÚJABB FEJLESZTÉSEK
Az Ilcsi termékek professzionális natúrkozmetikumok, így kizárólag kozmetikusoknak értékesítik, hiszen az ő szaktudásukra van szükség ahhoz, hogy eldöntsék, melyik vendégnek milyen fajta krém való.
Az Ilcsinél a termékek elnevezése is egyedi, így például, találkozhatunk „Piros-barna menyecskével”, ami egy szolár krémet takar, illetve a nagyon népszerű Esemény előtti pakolással, amely bármilyen esemény előtt megszépíti használóját. Évek óta legnépszerűbb termékük a Fekete szappan, amitől bársonyos és üde lesz a vendég bőre.
A legújabb fejlesztések középpontjába az oktatást helyezi a cég, szoros együttműködést alakítottak ki alapítványi iskolákkal, ahol speciális „biokozmetikus” képzés a cél. További terveik között szerepel, hogy a 2008-ban a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. által auditált saját bioültetvényen egy füvészkert iskolát működtessenek, hogy az érdeklődők élőben láthassák a növényeket, és így tanulhassák meg, melyik növény milyen hatóanyagot tartalmaz, és ennek következtében milyen bőrproblémák kezelésére ajánlott.
MÁRKAÉRTÉK
A termékek sikerének titka a magas növényi beltartalomban, és ennek köszönhetően, a hatékonyságban rejlik. Az Ilcsi filozófiája egyszerű és természetes. Hisznek abban, hogy a természetben minden bőrproblémára létezik megoldás. Az Ilcsi professzionális natúrkozmetikumok ezért minden esetben friss gyógynövényekből, gyümölcsökből, zöldségekből és gyógyvízből készülnek, így nem kivonatokkal, hanem élő hatóanyagokkal dolgoznak a bőrön. Az Ilcsi kozmetikumok széles választékát azoknak ajánlják, akik a természetes, mellékhatásoktól mentes bőrápoló megoldásokat részesítik előnyben. Tisztelik az élet minden formáját, ezért a termékeik kifejlesztése során nem végeznek állatkísérleteket, és nem használnak állati eredetű anyagot.
CSR
Az Ilcsi Szépítő Füvek a fogyasztók érdekében a természetes megoldásokat helyezi előtérbe, az egész cég erre épül. Ugyanilyen fontosnak tartják a környezetvédelmet, termékeik csomagolásakor és az irodai működés során is figyelembe veszik a környezetvédelmi szempontokat. Alkalmazottaiknak zöldövezeti, nyugodt munkahelyet biztosítanak Budapest határában. Állandó és szezonális munkákra hátrányos helyzetű és fogyatékkal élőket is alkalmaznak.
A cég 2008-tól támogatója a Magyar Madártani Egyesületnek (MME), amely évtizedek óta dolgozik a madarak és élőhelyük védelmén keresztül a természetért és az emberért.
Ilcsi nénit – több más elismerés mellett – 1999. augusztus 20-án a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjével tüntették ki a gyógynövények kozmetikai alkalmazásának elterjesztése és népszerűsítése érdekében végzett tevékenységéért, valamint eredményes és sokaknak örömet szerző magánvállalkozói munkájáért.
www.superbrands.hu
|